Csütörtökön 53 hallgató vehette át az ELTE Hallgatói Önkormányzat sportösztöndíját az ELTE Bölcsészettudományi Karán rendezett ünnepségen.
A díjátadón Murai László, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) elnöke, a Hallgatói Önkormányzat képviseletében pedig Csorba Lili és Teplánszky Vince köszöntötte a friss ösztöndíjasokat.
„Amikor közel másfél évtizeddel ezelőtt megérkeztem az ELTE-re, az első egyetemi sportélményeimet éppen olyan hallgatóknak köszönhettem, mint ti, akik ma itt átveszitek az ösztöndíjatokat. Az egyetemi sport egyik legnagyobb értéke éppen ebben rejlik: a hallgatók nemcsak résztvevői, hanem aktív alakítói is az egyetemi közösségi életnek” – fogalmazott köszöntőjében Murai László.
A BEAC elnöke hangsúlyozta, hogy a sportfinanszírozás jelenlegi bizonytalan, fényes ígéreteket és borúlátó várakozásokat egyszerre produkáló helyzetében mind a BEAC, mind az EHÖK azon fog dolgozni, hogy díjazás fejében minél több hallgató végezhessen értékteremtő munkát az ELTE sportközössége javára.
A 2026/27-es tanévben 53 ELTE-s hallgató részesült sportösztöndíjban. Az EHÖK ösztöndíjasok a BEAC és a SZoESE szakosztályaival együttműködve vesznek részt az egyetemi hallgatói és dolgozói sportélet szervezésében. Feladataik túlmutatnak az egyes sportprogramok lebonyolításán: munkájukkal hozzájárulnak a közösségek építéséhez, a sportolási lehetőségek népszerűsítéséhez és az egyetemi élet színesebbé tételéhez is.
A részletes beszámoló és a 2026/27-es sportösztöndíjasok teljes listája a BEAC honlapján, Simó Szabolcs fotósorozata pedig a sportegyesület Facebook-oldalán érhető el.